Köszönöm, hogy vagy nekem…
Az utóbbi percek nyomasztó és ugyanakkor felszabadító eseményei még mindig lepelként nehezedtek a nappaliban tartózkodó párosra. Hermione még mindig zokogott, arcát mélyen tenyerébe temette. Szinte észre sem vette, hogy a szobában lévő többi ember elhagyta a helyiséget, kettesben hagyva őt Perselusszal.
A férfi zavartan ült a fotelben, s nem tudta, mit is kéne tennie. Az előbbi szavak szinte maguktól csúsztak ki száján, ellenben most… most nem tudta mit mondjon. Lassan kelt csak föl a menedéket nyújtó karosszékből, s óvatosan közelítette meg a még mindig síró Hermionét. Bár ez tőle elég furcsán hatott, a nő elé állt, s letérdelt előtte, majd lassan kinyújtotta kezét, s megérintette vele a nőét.
Hermione kicsit összerezzent a kedves érintéstől. Össze volt zavarodva, ha lehet, még jobban, mint az utóbbi napokban. Perselus szólásra nyitotta a száját, de Hermione megelőzte.
- Mire volt jó ez az egész? – Hangja elkeseredett volt, s maga is megdöbbent mikor kimondta.
- Hogy érted? – meredt Piton értetlenül a nőre.
- Ne játszadozz velem Perselus! – kiáltott föl, s most láthatta először a férfi azt a mérhetetlen kínt, melytől szenved.
- De hát én nem… - Befejezni már nem tudta, mivel Hermione kikapta kezét a férfiéból, megpróbált fölállni.
- Eressz az utamra, nekünk semmi közünk egymáshoz! – mondta hidegen, s már indult volna, de nem számított rá, hogy a férfi ilyen közel telepedett le hozzá, s nemes egyszerűséggel elvágódott benne. Pár másodperc múlva csak azon kapta magát, hogy valami keményen fekszik, ami valószínűleg a padló, s hogy egy ölelő kar fonódik dereka köré. Egy pillanatig még a lélegzete is elállt, de tartotta magát, s nem szólt a férfihoz.
- Hermione, sajnálom – suttogta a férfi, amitől a nő egész testén végigfutott a borzongás. Végül legyőzte azt a késztetését, hogy kitapogassa Perselus száját és könyörtelenül rávesse magát.
- Értsd meg Perselus, nekem is vannak érzéseim. Szerinted milyen volt az utóbbi pár hét? Milyen volt rádöbbenni, hogy mikor már azt hittem minden rendben lesz, te egyszerűen cserbenhagytál? Szerinted mit érzett a fiad, mikor sorozatban küldted el magadtól?!
Megmondom: Csalódott volt, levert, akárcsak én. Akkor… az első éjszakán, azt… azt hittem, hogy minden rendben lesz, annak ellenére, hogy nem látok. Aztán másnaptól beletemetkeztél az építkezésbe, hogy egy szép, nagy falat alkoss magad köré, mindenki mást kirekesztve.
Én pedig idekint maradtam Antonuisszal együtt, nem volt már elég erőm újra romba dönteni az erődítményedet… - Hangja elhalt, s újabb könnycseppek hagyták el szemét. Perselus megtörten nézte a síró nőt, s csak saját magát hibáztathatta ezért. Ő nem ezt akarta, s mégis rosszra fordult minden. Végül utolsó elkeseredésében megszólalt.
- Bocsáss meg… tudom, hogy nagyot hibáztam, annak ellenére, hogy mit érzek irántatok, hülyeséget csináltam. Ti vagytok a legfontosabbak az életemben… - Az utolsó mondatot már suttogta, s Hermione csak azt vette észre, hogy egy puha száj kezdi el végigcsókolni a könnyek által hagyott nyomot az arcán, lassanként felitatva ezzel minden bánatot, kételyt és keserűséget, melyet az utóbbi időszak okozott.
Ahogy a férfi áttért arcának másik oldalára, ő már azt várta, mikor csókolja meg végre. Bár nem látta a férfit, biztos volt benne, hogy tekintete elködösült a benne dúló érzelmektől. Halk sóhaj hagyta el ajkait, mikor Perselus eltávolodott tőle.
Ebből az aprócska, de annál jelentősebb sóhajból a férfi tudta, megbocsájtásra lelt. Mivel a padló koránt sem volt olyan puha, mint azt a vastag szőnyeg sejtette, kissé kényelmetlenül mocorogni kezdett. Hermione azt hitte, a férfi félreértette őt, s azonnal át akarta ölelni, hogy maga mellett tudhassa, de Perselus gyorsabb volt, s így a nő vetődése a padlót érte.
- Aúú… - nyögte, majd panaszosan morgolódni kezdett. – Ez nem volt szép… gyere vissza. – Piton szélesen elmosolyodott a durcás arcot nézve, majd ülésbe segítette a nőt is.
- Gyere… kicsit kemény a padló. – Hermione picit elmosolyodott, s mikor eszébe ötlött az előbbi esése, halkan kuncogni kezdett. Piton egyre jobban vigyorgott, s most szorosan magához húzta a nőt.
- Azt akarom, hogy mindig nevess, hogy mindig így mosolyogj, s hogy boldog legyél. – Hermione szemei ismét csillogni kezdtek, s Perselus már megijedt, hogy a nő újra könnyekben tör ki.
- Nehogy nekem sírni kezdj! – figyelmeztette, majd segített neki felállni. Hermione úgy temette arcát a férfi mellkasába, mintha az jelentené számára az életet, kezeivel pedig úgy kapaszkodott a férfi ingébe, hogy félő volt, elenged az anyag, s elszakad.
- Perselus… ne engedj el – motyogta a férfi mellkasába, mire Perselus még erősebben fonta a karcsú test köré karjait.
- Nem engedlek… soha többé. – Így álltak percekig, egymást ölelve, néma csendben, s csak élvezték egymás közelségét. Ahogy a kandallóban pattogó tüzet hallgatták, mindkettejüket elöntötte valami meghitt érzés, hogy nincsenek egyedül. Perselus pár perc múlva mocorogni kezdett, amire Hermione is felfigyelt.
- Valami baj van? – kérdezte ijedten.
- Nincs, csak kissé elfáradtam… tudod, nem vagyok valami fiatal – morogta, de az egész inkább viccesnek hatott, ami Hermionét újra nevetésre késztette. Perselus ismét magához szorította. – Ne nevesse ki az idősebbet, Ms Granger, különben olyan büntetőmunkát kap, hogy megbánja. – Hermione tovább kuncogott.
- Ó… bocsánat professzor, eszem ágában sem volt önből gúnyt űzni. Hiszen egy olyan tiszteletre méltó idős férfi, mint ön, csak tiszteletet érdemel. – Piton itt felvonta a szemöldökét.
- Aha, szóval így állunk. Ezek szerint öreg vagyok? – tette fel a szemrehányónak szánt kérdést. Hermione egy aprót biccentett, mire Perselus a karjába kapta. – Még mindig ezt állítja Granger?
- Uram, vigyázzon magára! Nehogy megsérüljön a cipekedéstől, tudja, az ön korában már könnyen sérül az ember… - kacagta, s Perselus nem tudta megállni, hogy ne szóljon vissza.
- Ejnye, kisasszony, látom nem tanult a figyelmeztetésből! – azzal elindult az alagsor felé.
- Perselus, hova viszel? – kérdezte a nő, kissé feszélyezetten.
- Csak nem ijedt meg, Ms Granger? – Hermione megrázta a fejét. – Pedig jobban tenné, ha félne, a vén pinceszörny most elrabolja magát, s örökre elrejti a sötét és nyirkos pincében. – Hermione csak mosolygott, és fejét ráhajtotta a férfi vállára.
.oOo.
Lassan megérkeztek Perselus szobájához, s az ajtó nyikorogva kinyílt. A férfi rögtön odasietett az ágyhoz, hogy letegyek a nőt, aki még ekkor sem akarta elengedni annak nyakát.
- Hermione, nyugodtan elengedhetsz, nem megyek sehova. – A nőnek ennyi elég volt, s már nem szorította annyira a férfit. Perselus leült mellé, de még meg sem tudott szólalni, Hermione egy gyors mozdulattal hanyatt döntötte.
- Hermione! – kiáltott föl Piton, mikor a nem várt támadástól hanyatt vágódott.
- Jaj… ne haragudj, ugye nem sérültél meg?!
- Nem, minden rendben, pusztán meglepett a hirtelen mozdulatod, ennyi. –Ahogy befejezte megérezte a nő puha ajkait sajátján. Hosszú és kínzóan lassú csókba kezdtek. Mindkét félben felforrt a vér, hisz már oly régóta vágytak egymásra.
Perselus eközben kezeit a nő dereka köré fonta, s semmi esetre sem engedte volna el. Hermione a mozdulatra halkan belesóhajtott a csókba, s nem tudta megállni, hogy picit el ne mosolyodjon. Ezt a férfi is észrevette, s rögtön rákérdezett.
- Te meg min mosolyogsz?
- Semmin, csak azon, hogy mennyi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy mi most itt lehessünk. – Hosszan elnyúltak az ágyon, s már nem is vágytak másra, mint egymást ölelve pihenni.
- Hermione… én komolyan sajnálom, amit tettem. Megfutamodtam, pedig semmi okom nem volt rá… - Hermione egyik kezével befogta a férfi száját, mire az egy aprócska csókot lehelt kedvese tenyerébe. A nő ismét felsóhajtott, majd így szólt.
- Perselus? Esetleg lenne kedved velem zuhanyozni? – Ha Hermione látta volna a férfi arcát, most biztosan elneveti magát. Piton a füle tövéig elvörösödött, és ajkai kissé szétnyíltak.
- Hát… ő… nem is tudom… - motyogta zavarodottan.
- Naaa… ne kéresd magad Perselus! Menjünk! Már a múltkor is mondtam, nem szexelni hívtalak, pusztán zuhanyozni. – kiöltötte a nyelvét, amitől a férfi csak megforgatta szemeit.
- Rendben, mehetünk… - morogta. – De csak zuhanyzás lesz! – döntötte el határozottan, ám ekkor megérzett egy puha kis kezet az inge alatt. Ha lehet, még jobban elvörösödött. – Hermione nem hiszem, hogy ezt, itt és most… ez így nem, nem helyes. – Hermione csak fujtatott egyet.
- Perselus Piton! Már ne is haragudj, de mire akarsz várni? Annyira újat nem fogsz látni rajtam, maximum egy-két terhességi csíkot! Ha pedig attól félsz, hogy egy vak nővel szeretkezz, hát figyelmeztetlek, ebben az esetben nézz más után, mert ÉN ILYEN MARADOK! – Az utolsó szavakat már szinte ordította. Piton áldotta az eszét, hogy hangszigetelő bűbájt küldött a szobájára, más különben az egész ház itt csoportosulna az ajtaja előtt, nekik pedig lenne mit magyarázniuk.
- Lenyugodnál egy kicsit? – Ám mielőtt a nő válaszolhatott volna, folytatta. – Én csak kissé gyorsnak tartom ezt a tempót. – Hermione felhorkantott.
- Vicces, ha ez a tempó gyors, akkor az első alkalmat minek tartanád, fénysebességnek?
- Félreértesz! Nem úgy gondoltam, hogy gyors, pusztán nem szeretnék elkapkodni semmit… - Hermione arca erre kissé meglágyult.
- De hiszen nem kapkodunk el semmit. Már van egy fiunk, együtt is voltunk, igaz csak egyszer, de… hah, nézd Perselus, nekem szükségem van rád, hogy érezzem mellettem vagy. – Perselus valahol igazat adott a nőnek, de a világért sem ismerte volna be, sem ezt, sem pedig azt, hogy félt. Bizony Piton piszkosul félt, hogy Hermione valami kivetnivalót talál benne.
- Rendben te akaratos nőszemély, irány a fürdő! De csak zuhanyozunk! – Hermione erre sejtelmesen elmosolyodott, de azért bólintott egyet. A következő pillanatban már azon kapta magát, hogy egy erős kar fölemeli, s elviszi valahova. A hideg padló, mely a lába alatt termett, arra utalt, hogy a fürdőben lehet.
- Itt vagyunk. Megmutatok mindent. – Hermione ismét bólintott. Így mentek sorra a fürdő minden egyes négyzetcentién, míg végül Hermione már teljesen föltalálta magát. Mialatt Perselus beállította a víz hőmérsékletét Hermione elkezdett levetkőzni. A férfi, bár tartotta magát, mégis nagyot nyelt, mikor a nőről lekerült az utolsó ruhadarab is. Hermione kuncogott kicsit, s kitapogatta a férfi hollétét.
- Ilyen reakció mellett azt hiszem, elégedett lehetek – suttogta lábujjhegyre állva a férfi fülébe. Perselus alig tudta elhinni, hogy ez a csodás és kivételes nő őt szereti, őt akarja. Végül Hermione vette át a kezdeményezést.
- Perselus, gyerünk, itt nagyon hideg van… - sürgette a másikat, hogy vetkőzzön le minél előbb. Piton vonakodva ugyan, de hozzálátott levenni ruháit, s kisvártatva már mind a ketten a víz alatt álltak. Ahogy a cseppek szépen lassan beborították mindkettejük testét, úgy közeledett egymáshoz Perselus és Hermione.
A férfi a nő derekára tette kezét, hogy ott apró körönként cirógassa végig a nő oldalát, s közben csókokkal hintse be nyakát, s vállát. Hermione apró kezeivel a férfi hátába kapaszkodott, s fejét hátravetette, hogy ezzel is segítse a férfit. Mikor Perselus végzett az egyik vállával, áttért a másikra. Csókjai nyomán forró csíkot hagyott a hamvas bőrön.
Hermione pihegve kapott a másik ajkai után, hogy végre birtokba vehesse őket. Úgy csókolták egymást, mintha ez lenne életük utolsó pár perce. Perselus beletúrt a most vizesen elterülő hajzuhatagba, s úgy vonta közelebb magához a nőt. Hermione egyik lábát fölemelve kezdte el simogatni a férfi lábát, arra ösztönözve őt, hogy kapja az ölébe, ám Perselus nem ezt tette. Megszakította a csókot, s rekedten így szólt.
- Ne ilyen gyorsan... Hova sietsz? Rengeteg időnk van még. – Hermione éppen szólásra nyitotta száját, mikor megérezte kedvese ajkait mellén, s ezt követően egyre lefelé haladni, mígnem egy halk sikkantás hagyta el ajkait. Perselus erre elmosolyodott, s folytatta előzőleg megkezdett munkáját.
A nő pihegve döntötte hátát a falnak, hogy enyhítse reszketeg lábainak terhét. Mikor a nyögések és sóhajok egyre erősödtek, Perselus érezte eljött a megfelelő alkalom. Hermione kissé észhez tért, mikor megérezte a férfi jobb kezét combján. Készségesen emelte föl lábait, hogy átölelhesse a velük a férfit.
- Biztos, hogy ezt karod? – tette fel utoljára a kérdést, mire Hermione csak bólintott és megcsókolta szerelmét. A következő pillanatban mindkét fél vágytól izzó nyögése törte meg a víz ütemes csobogásának hangját.
Az eleinte visszafogott, lassú tempó folyamatosan gyorsult föl. A hideg csempe most kellemesen hűtötte a fiatal nő hátát. Mikor Hermione közeledett a beteljesüléshez, magához húzta a férfit egy csókra, majd egy sikítás hagyta el ajkait, melyet nem sokkal később egy visszafojtott nyögés követett. Perselus még tartotta egy kicsit a nőt, majd leeresztette annak lábait, s újra megcsókolta.
- Szeretlek Hermione Granger. – Hermione csak elmosolyodott, s odabújt a férfihoz. Miután mindkettejük szívverése lecsillapodott, a férfi fölkapta a nőt, s bevitte a szobába.
- Hova viszel? – kérdezte csodálkozva.
- Csak az ágyba, hercegnő. – A következő pillanatban már a matrac süppedését, s a selyemtakaró halk zizegését hallotta. Perselus mellé feküdt, s szorosan átölelte.
- Köszönöm – suttogta Hermione, miközben még közelebb fészkelte magát a férfihoz.
- Ugyan mit? – lepődött meg Piton.
- Hogy vagy nekem… - suttogta a nő, s a következő pillanatban már csak ütemes szuszogását lehetett hallani. Perselus elmosolyodott, majd ő is lehunyta szemeit, hogy átadja magát az álmok pihentető vidékének.
.oOo.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége